A mai „rohanó” világban szinte már természetes, hogy minden sikeres technológia nagyon gyorsan továbbfejlődik, a vezeték nélküli eszközök száma évről-évre rohamosan nő, ami jól látszódik azon is, hogy megváltoztak a böngészési szokásaink. 2017-ben több mobil eszköz volt online, mint asztali számítógép, melyek közül mindegyik valamelyik vezeték nélküli technológiával érte el a hálózatot. A mobil eszközöket leggyakrabban kiszolgáló vezeték nélküli szabványok és AccessPoint-ok fejlődése is évek óta töretlen, de nem szabad megfelejtkeznünk arról sem, hogy az új AP-ket a meglévő hálózati infrastruktúrába kell integrálni.

Az NBASE-T szervezet által kidolgozott IEEE 802.3bz néven megjelent szabvány definiálja a 2.5 Gbps sebességet Cat5e és az 5 Gbps sebességet Cat 6 kábelezésen 100 méteres linken, de bizonyos esetekben a Cat 5e kábelezésen megvalósítható akár az 5 Gbps sebesség is.

A 2.5/5GBASE-T igényét elsősorban a 802.11ac szabványt támogató AP-k elterjedése váltotta ki viszont az új szabvány megjelenése miatt nem szükséges lecserélni a meglévő Cat 5e és Cat 6 kábelezést. A legtöbb strukturált rendszer viszont az évek során fejlődik, átalakul, bővül, így a rendszerben meglévő kábelek sem egyformák. Mielőtt nekiállunk a telepítésnek nem árt tudni, hogy a meglévő kábeleink teljesítik-e a 2.5/5GBASE-T által támasztott követelményeket.

Miért volt szükség új szabványra?

A vállalati környezetek strukturált hálózatának 80%-a Category 5e (100 MHz) vagy Category 6 (250 MHz) kábeltípust használ. Mind a két kategória teljesíti az 1000 Mbps sebesség által támasztott követelményeket, ami a legtöbb irodai végpont igényeit tökéletesen kiszolgálja. A 802.11ac Wi-Fi szabvány első generációs eszközei (Wave 1) gigabites interfésszel jelentek meg, így a meglévő infrastruktúrába gond nélkül lehetett őket telepíteni. A vezeték nélküli kliensek számának gyors növekedésével és a felhasználói szokások változásával (pl. video streaming Wi-Fi-n) a gigabites sebesség már nem elég, ezért a második generációs eszközök (Wave 2) kiszolgálásához még nagyobb sebességre van szükség.

Ahhoz, hogy a Category 5e és 6 kábelek megfeleljenek a Wave 2 802.11ac Wi-Fi-s eszközök által támasztott igényeknek, a 802.3bz szabványt úgy alkották meg, hogy a 10GBASE-T szabvány kódolását vették alapul és „csupán” az átviteli frekvenciákat felezték (5GBASE-T, 200 MHz) vagy negyedelték (2.5GBASE-T, 100 MHz). A szabvány természetesen kiterjed a teljes PoE támogatásra is beleértve a PoE+ (Type 2)-t  és – a hamarosan érkező – 4 érpáras PoE (Type 3)-t is, hogy a nagy sebességű AP-k tápellátása se legyen probléma.

Az új kódolásnak köszönhetően nagyobb átvitelre képesek a meglévő kábeleink.

Átviteli szabvány Kábel kategória Átviteli frekvencia Mérés felső határa
1GBASE-T Category 5e 62.5 MHz 100 MHz
2.5GBASE-T Category 5e 100 MHz 100 MHz
5GBASE-T Category 6 200 MHz 250 MHz
10GBASE-T Category 6A 400 MHz 500 MHz

Mitől függ, hogy tudja-e a kábel?

A 2.5GBASE-T és 5GBASE-T szabványokban az idegen áthallás a legfontosabb korlátozó tényező, de a Category 5e és Category 6 szabvány nem tartalmaz erre vonatkozó utalást. Ezt a hiányt pótolva jelent meg a TIA TSB-5021 és ISO/IEC TR 11801-9904 előírás, amivel meg tudjuk határozni, hogy a meglévő Category 5e és 6 kábelezés megfelel-e a célnak. Ezekben a leírásokban meghatározzák a 100 MHz feletti frekvenciákat Category 5e esetében az 5GBASE-T támogatásához, valamint a legfőbb kábelparamétereket (beiktatási csillapítás, reflexió, NEXT) és az idegen áthallást.

A 2.5/5GBASE-T alkalmazások támogatásához az idegen áthallás mértéke az ALSNR (Alien Limited Signal to Noise Ratio) formulával határozható meg. ALSNR értéke a beiktatási csillapítás, az ANEXT (alien near-end crosstalk) és az AFEXT (alien far-end crosstalk) értékekből kalkulálható.

Köztudott, hogy a kötegekbe rendezett hosszú kábelszakaszokon jellemző az idegen áthallási hibák megjelenése. Ahhoz, hogy ezeket a kábeleket megtaláljuk, át kell nézni a kábelkötegeket, a tervrajzokat és a mérési jegyzőkönyveket. Az alábbi táblázat egy jó kiindulási pont ahhoz, hogy fel tudjuk mérni az ALSNR kockázatát hálózatunkban. Itt hálálja meg a munkánkat egy jól elkészített hálózati dokumentáció, a mérési jegyzőkönyveket a hossz alapján sorba rendezve gyorsan kiszűrhetők az érintett szakaszok.

0 m <= kötegelt kábelszakasz hossza <= 50 m Category 5e Category 6 Category 6A
2.5GBASE-T Biztosított
5GBASE-T Biztosított
50 m <= kötegelt kábelszakasz hossza <= 75 m Category 5e Category 6 Category 6A
2.5GBASE-T Biztosított
5GBASE-T Biztosított
75 m <= kötegelt kábelszakasz hossza <= 100 m Category 5e Category 6 Category 6A
2.5GBASE-T Biztosított
5GBASE-T Biztosított
ALSNR kockázata Magas Közepes Alacsony

Ha biztosra akarunk menni, teszteljük a meglévő hálózatunkat!

Azok a linkek, melyek már hitelesítve vannak, nagy valószínűséggel gond nélkül támogatják a 2.5 és 5GBASE-T alkalmazás szabványokat, de csak a mérés ad biztos eredményt. A Fluke Networks DSX digitális kábel-analizátor sorozat  már tartalmazza ezeket a szabványokat és kevesebb, mint 10 másodperc alatt megkapjuk az eredményt.

Egy hosszabb kötegelt Category 5e vagy Category 6 kábelszakasz, már nem megy át a teszten a rossz ALSNR érték miatt. Egy problémás szakaszon célszerű szétbontani a kábelköteget főleg a patch paneleknél, hiszen az adók közelében legnagyobb az áthallás. Másik lehetőség, hogy a patch kábeleket (Category 5e és 6) cseréljük árnyékoltra vagy Category 6A-ra. Amennyiben lehetséges, próbáljuk meg a 2.5/5GBASE-T linkek hosszát 50 m alatt tartani, valamint a patch panelen olyan portokat válasszunk, amelyek nem szomszédosak egymással.

Bármelyik megoldás mellett is döntünk, egy DSX analizátorral elvégzett mérés legyen az utolsó lépés!

Ha hasznosnak találod az oldalt, oszd meg másokkal is